A friss tej, a tojás és a baromfihús áfájának csökkentése egy hosszabb folyamat, az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adója mérséklésének része
Ezt a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára jelentette ki egy sajtótájékoztatón.
Nagy István elmondta: a folyamat tavaly kezdődött a sertés tőkehús áfájának csökkentésével 27-ről 5 százalékra, az idén pedig folytatódott a friss tej, a tojás és a baromfihús áfájának 5 százalékra mérséklésével.
Nagy István utalt arra, hogy az FM-ben gondolkodnak azon, hogy milyen további áfa-csökkentési javaslatokat tegyenek a kormány asztalára. Az MTI kérdésére az államtitkár közölte: az áfa-mérséklés a jövőben érintheti például a halat, a zöldséget és a gyümölcsöt, vagy a kenyeret is.
Számítások szerint a mostani áfa-csökkentés mintegy 25-30 ezer forintos éves megtakarítást hoz átlagosan a magyar családoknak.
A kormánynak az az érdeke, hogy az élelmiszeráfa-csökkenés, illetve az annak köszönhető alacsonyabb árak hosszú távon fennmaradjanak, ezért a mérséklés hatását a tárca ellenőrzi – húzta alá az államtitkár. Hozzátette: a minisztérium álságosnak tartja azoknak a baloldali pártoknak a véleményét, amelyek igyekeznek megkérdőjelezni az áfacsökkentés kedvező hatását, és próbálják azt eljelentékteleníteni, mondván, hosszú távon nem lehet fenntartani.
Vélemény, hozzászólás?